Gamás Község Önkormányzatának honlapja

Tisztelt látogató, Ön most Gamás Község Önkormányzatának honlapját olvassa. A település és a magam nevében köszöntöm Önt. Tóth Péter vagyok Gamás polgármestere. Ezen a webhelyen megpróbálunk Önnek képet adni településünkről, önkormányzatunkról.

KÖZÉRDEKŰ ADATOK

 

 

 

Szerződések

 

 

 

Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő, egymillió és ötmillió forint közötti értékű árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezése (típusa), tárgya, a szerződést kötő felek neve, a szerződés értéke, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama, valamint az említett adatok változásai, a nemzetbiztonsági, illetve honvédelmi érdekkel közvetlenül összefüggő beszerzések adatai, és a minősítetett adatok kivételével (Infotv. 1. számú melléklet):

 

  

 

2020. évben kötött szerződések:

 

 

 

Szerződés megnevezése, típusa

Vállalkozási Szerződés

Szerződés tárgya

8685 Gamás, Fő u. 88. gamási 348 hrsz. ingatlan felújítása

Szerződést kötő felek neve

Megrendelő: Gamás Község Önkormányzata

Vállalkozó: PRO-MAN Mérnök Kft.

Szerződés értéke (nettó)

nettó 3.145.763,- Ft + ÁFA = bruttó 3.995.127,- Ft

Határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama

Szerződéskötés ideje: 2020.05.04.

Teljesítés határideje: 2020. 11. 30.

Adatok változásai

Szerződéskötés ideje (Módosítás): 2020.11.20.

Módosított szerződéses véghatáridő: 2021. 05. 07.

Megjegyzés

A Covid és az időjárás miatt a kivitelezési véghatáridő módosításra került

 

 

 

Szerződés megnevezése, típusa

Megbízási Szerződés

Szerződés tárgya

8685 Gamás, Malomi köz gamási 296.; 297. hrsz. gyalogút, járda aszfaltozása

Szerződést kötő felek neve

Megbízó: Gamás Község Önkormányzata

Megbízott: MÉJE Kft.

Szerződés értéke (nettó)

nettó 1.968.694,- Ft + ÁFA = bruttó 2.500.241,- Ft

Határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama

Szerződéskötés ideje: 2020.09.08.

Teljesítés határideje: 2020. 09. 14.

Adatok változásai

-

Megjegyzés

-

 

 

 

Szerződés megnevezése, típusa

Megbízási Szerződés

Szerződés tárgya

Gamási 010/2. hrsz. ingatlanon létrehozandó Fűrészüzem pályázat Üzleti Tervének elkészítése

Szerződést kötő felek neve

Megbízó: Gamás Község Önkormányzata

Megbízott: Stellar Bau Kft. Budapest

Szerződés értéke (nettó)

nettó 1.102.000,- Ft + ÁFA = bruttó 1.399.540,- Ft

Határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama

Szerződéskötés ideje: 2020. 10. 01.

Teljesítés határideje: 2020. 10. 16.

Adatok változásai

-

Megjegyzés

-

 

 

 

Szerződés megnevezése, típusa

Tervezési Szerződés

Szerződés tárgya

TOP-3.2.1-16-SO1-2019-00034 kódszámú „Önkormányzati épület energetikai fejlesztése Gamáson” című pályázat tervezési tevékenysége

helyszíne: 8685 Gamás, Fő u. 98. gamási 152/2. hrsz.

Szerződést kötő felek neve

Megrendelő: Gamás Község Önkormányzata

Tervező: Megaron 33 Kft. Építészeti és Grafikai Tervező Iroda Kaposvár

Szerződés értéke (nettó)

nettó 880.000,- Ft + ÁFA = bruttó 1.117.600 Ft

Határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama

Szerződéskötés ideje: 2020.11.02.

határidő: 2021.03.31.

Adatok változásai

-

Megjegyzés

-

 

 

 

Szerződés megnevezése, típusa

Adásvételi Szerződés

Szerződés tárgya

8685 Gamás, Fő u. 77. gamási 494 hrsz. ingatlan adásvétele

Szerződést kötő felek neve

Vevő: Gamás Község Önkormányzata

Eladó: Bérdi József András

Szerződés értéke (nettó)

nettó/bruttó 4.000.000,- Ft

Határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama

2020.12.02.

Adatok változásai

-

Megjegyzés

-

 

  

 

Szerződés megnevezése, típusa

Megbízási Szerződés

Szerződés tárgya

8685 Gamás, Fő u. 77. gamási 494 hrsz. ingatlan tereprendezése

Szerződést kötő felek neve

Megbízó: Gamás Község Önkormányzata

Megbízott: PRO-MAN Mérnök Kft.

Szerződés értéke (nettó)

nettó 787.400,- Ft + ÁFA = bruttó 999.998,- Ft

Határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama

Szerződéskötés ideje: 2020.12.04.

Teljesítés határideje: 2021. 09. 30.

Adatok változásai

-

Megjegyzés

-

 

 

 

Szerződés megnevezése, típusa

Megbízási Szerződés

Szerződés tárgya

Gamási 010/2. hrsz. ingatlanon létrehozandó Fűrészüzem pályázat „Fűrészüzem kialakítása Gamáson” közbeszerzési eljárás lefolytatása

Szerződést kötő felek neve

Megbízó: Gamás Község Önkormányzata

Megbízott: dr. Babits András egyéni ügyvéd Pécs

Szerződés értéke (nettó)

nettó/bruttó 1.000.000,- Ft

Határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama

Szerződéskötés ideje: 2020. 12. 10.

 

Adatok változásai

-

Megjegyzés

-

 

 

 

 

 

2021. évben kötött szerződések:

 

 

 

Szerződés megnevezése, típusa

Hálózati Csatlakozási Szerződés

Szerződés tárgya

Gamási 010/2. hrsz. ingatlan áramellátásának kiépítése

Szerződést kötő felek neve

Megbízó: Gamás Község Önkormányzata

Megbízott: E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. Pécs

Szerződés értéke (nettó)

nettó 2.584.800,- Ft + ÁFA = bruttó 3.282.696,- Ft

Határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama

Szerződéskötés ideje: 2021.02.01.

Teljesítés határideje: 2023. 01. 20.

Adatok változásai

-

Megjegyzés

-

 

 

 

Szerződés megnevezése, típusa

Megbízási Szerződés

Szerződés tárgya

Gamási 010/2. hrsz. ingatlanon létrehozandó Fűrészüzem pályázat „Fűrészüzem kialakítása Gamáson” Projekt projektmenedzsmenti feladatok lefolytatása

Szerződést kötő felek neve

Megbízó: Gamás Község Önkormányzata

Megbízott: Tankó Szilvia EV.

Szerződés értéke (nettó)

nettó/bruttó 2.000.000 Ft

Határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama

Szerződéskötés ideje: 2021. 02. 15.

a Projekt fenntartási idejének, lezárásának vége 2026. 12. 31.

Adatok változásai

-

Megjegyzés

-

 

 

 

 

 

 

 

Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő, ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezése (típusa), tárgya, a szerződést kötő felek neve, a szerződés értéke, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama, valamint az említett adatok változásai, a nemzetbiztonsági, illetve honvédelmi érdekkel közvetlenül összefüggő beszerzések adatai, és a minősítetett adatok kivételével (Infotv. 1. számú melléklet):

 

 

 

Szerződések:

 

 

 

2021. évben kötött szerződések:

 

 

 

Szerződés megnevezése, típusa

Adásvételi Szerződés

Szerződés tárgya

8685 Gamás, Fő u. 104. gamási 149 hrsz. ingatlan adásvétele

Szerződést kötő felek neve

Vevő: Gamás Község Önkormányzata

Eladó: Horváth Rózsa

Szerződés értéke (nettó)

nettó/bruttó 5.500.000,- Ft

Határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama

2021.09.16.

Adatok változásai

-

Megjegyzés

-

 

 

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 15
Tegnapi: 42
Heti: 276
Havi: 2 520
Össz.: 270 895

Látogatottság növelés
Oldal: Közérdekű adatok - Szerződések
Gamás Község Önkormányzatának honlapja - © 2008 - 2024 - gamasfalu.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »